Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

                                  Valahol egy iskolában ...

Valahol egy iskolában volt egy tanító, akit a gyermekek nem kedveltek. Azt hitték róla, hogy Rideg és kemény természetű, s Amikor csak tehették, igyekeztek bosszúságot szerezni neki. S ha egy gyerekcsapat erre törekszik, bizony sok keserűséget tud okozni. A mi tanítónknak is bőven volt része mindabban, ami jó tanító szívének fájhat.

 

Nos, egy napon az iskola játszóterén az egyik fiú súlyosan megsebesült. Néhányan futottak a tanítóért, ő minden dolgát félretéve sietett a sebesülthöz, s azonnal orvosért küldött. Aztán lehajolt a földön fekvő gyermekhez, fölvette majd gyöngéden karjába. Kedvesen, meleg hangon, szeretettel szólt hozzá, bátorítgatta, vigasztalta és vigyázva kötözgette sebét ...

A fiúk szemébe könny szokott, tanítójuknak Amikor ezt a megindító gyöngédségét látták, és suttogni kezdtek egymás között:''Nézd, Hiszen szeret bennünket!''

 

Ettől az esettől kezdve megváltozott az iskola képe. A fiúk egészen másként néztek tanítójukra. Amennyire elhanyagolták dolgaikat korábban, annyira szorgalmasak lettek ezután; amennyire engedetlenek voltak azelőtt, annyira igyekeztek most már mindenben kedvébe járni tanítójuknak.

Mindezt a változást a szeretet csodálatos hatalma művelte.

(Hastings: Isten napjai c. könyvből)

 

 

                                               SZÜLETÉS (ismeretlen szerző) Folyóiratcikk

Történt egyszer, hogy az anyaméhben ikrek fogantak. Teltek a Hetek, és a kicsik növekedtek. Ahogy növekedett a tudatuk, úgy nőtt az örömük is:

- Mondd, nem nagyszerű, hogy fogantattunk? Nem csodálatos, hogy élünk?

Az ikrek elkezdték fölfedezni világukat. Amikor Megtalálták a magzatzsinórt, amely összekötötte őket anyjukkal és eljuttatta hozzájuk a táplálékot, énekelték az örömtől:

- Milyen nagy Anyánk szeretete, hogy megosztja velünk saját életét!

 

Azonban ... Ahogy telt-múlt az idő, és a hetekből Hónapok lettek, az ikrek észrevették, mennyire megváltoztak:

- Mit jelentsen ez? - Kérdezte az egyik.

- Ez azt jelenti - felelte a másik -, hogy tartózkodásunk ebben a világban a végéhez közeledik.

- De én egyáltalán nem akarok elmenni innen - viszonozta az első -, szeretnék mindig itt maradni!

- Csakhogy nincs más választásunk - felelte a másik -. Talán van élet a születés után is!

- Milyen lehet az? - Kérdezte kétkedve az első -. : El fogjuk veszíteni az életet jelentő magzatzsinórt, és anélkül hogyan élhetnénk? Azonkívül mások is elhagyták már ezt az anyaméhet, és senki sem tert ide vissza, hogy megmondja nekünk, van-e élet a születés után. Nem a születés a vég?

Majd mély bánatba merülve így folytatta:

- Ha a fogantatás a születéssel végződik, mi értelme van az életnek az anyaméhben? Értelmetlen az egész. Talán még anya sem létezik.

- De kell hogy legyen! - Tiltakozott a másik -. Különben hogyan kerültünk volna ide? És hogyan maradhattunk volna másképp életben?

- Láttad-e valaha anyánkat? - Kérdezte az első -. Talán csak a képzeletünkben létezik! Mi gondoljuk ki magunknak, mert így jobban megérthetjük az életünket.

 

... Így teltek az utolsó napok az anyaméhben, telve kérdések özönével és nagy félelemmel.

Végül elérkezett a születés pillanata, Amikor az ikrek elhagyták addigi világukat és kinyílt a szemük.

A Tele tüdőből felordítottak.

Amit Látták, meghaladta legmerészebb elképzelésüket is.

 

 

 

 

                     Kép                   A CICA

"Tom MacEnvoy az igazat megvallva utálta lányának, Trishának a macskáját. A kislány valahol az iskolaudvaron szedte fel az Állatot, és rögtön beleszeretett. Hazavitte, és a következő szózatot intézte apjához, tette védelmében: Tudom, papa, hogy Azok után, ami a hörcsöggel történt, látni sem bírsz Egyetlen háziállatot sem, de nagyon kérlek, hadd tartsam meg mégis a cicát. Úgy megszerettem.

- De Trisha! - Vetett ellen az apja. - Hiszen ez egy közönséges, öreg Kóbor macska. Ha már macskát szeretnél, legalább hadd vegyek neked egy szép perzsa cicát.

- Nem, nekem senki más nem kell, csak ez! Amikor megláttam az udvaron, egyenesen odajött hozzám, a lábamhoz dörgölődzött, nyávogott, dorombolt. Minket egymásnak rendelt a sors, papa.

Tom MacEnvoy nem tudott ellenállni lánya szívhez szóló könyörgésének, de ahányszor csak a macskára esett a pillantása, mogorván összeráncolta a szemöldökét és elfordult.

Egyik reggel Tom siralmas állapotban találta az étkezőjüket: valaki - vagy valami - kiborította a szemetesvödröt, és a tartalmat szétszórta a padlón. : Tom kapott az alkalmon, és kijelentette:

- Ebből elég volt! A macskának holnap mennie kell.

- Papa, kérlek! Hiszen még sosem csinált ilyesmit. Úgy látszik, valami történt vele, olyan furcsán viselkedik. Kérlek, Adjunk neki egy utolsó esélyt!

- Szó sem lehet Semmiféle utolsó esélyről - ordított Tom. - Még ma keress neki egy másik Gazdát, mert holnap Repül innen.

Aznap éjjel Trisha hangos puffanásra riadt fel, egy puffanást követően egy test repült át a szobán, és ez a test éppen az ő ágyában Landolt.

- Hé, mi van veled? - Dünnyögte álmosan a kislány, látva, hogy a macska felpúposítja a hátát, s minden szál szőre égnek áll.

A cica ebben az időben karikába gömbölyödve szokott aludni a kislány szobája sarkába leterített perzsaszőnyegen. Vajon mit keres leginkább az ágyában? És milyen Különösen viselkedik, dühösen fúj és vadul jár körbe-körbe a takaróján.

- Lefelé innen! Szólt rá a kislány, gyengéden lesöpörve az Állatot az ágyáról, és a fejére húzta a takaróját.

Néhány perc múlva azonban a cica újra felugrott az ágyra, a legtöbb még hangosabban fújva, mint eddig.

- Mi az ördög történt veled? - Kiáltott rá Trisha. Újra lesöpörte az ágyáról, és megpróbált újra elaludni. Amikor azonban a macska harmadszor is visszajött, a gyerek széttárta a karját és felkiáltott:

- Oké, megadom magam - mondta, és átmászott a nővére ágyába, amely a szoba másik végében állt.

Ebben a pillanatban a padló a jól ismert módon remegni és rázkódni kezdett. A könyvek lecsúsztak a polcról, a lámpa leszakadt és lezuhant a Földre, a tárgyak lebukfenceztek a helyükről, sa bútorok ide-oda csúszkáltak a szobában. A fal mellett álló hatalmas fiókos szekrény pedig kizökkent megszokott helyzetéből, és végigzuhant Azon az ágyon, BON néhány pillanattal előbb még Trisha aludt. Mindez a kaliforniai Northridgeben történt, 1994-ben, a nagy Földrengés alkalmával. A közönséges öreg kóbormacska tehát megmentette Trisha életét. Mondanunk sem kell, hogy egy cica, azóta nagyra Becsült lakója MacEnvoy-ék házának. "

 

 

                                            Nem tudhatod ...

Egy nap, mikor elsős voltam a gímiben, egy srácot láttam az osztályomból hazafelé gyalogolni. , Kyle-nak hívták. Úgy tűnt, mintha az összes könyvét cipelte volna. Azt gondoltam magamban: "Miért Vinné haza valaki az összes könyvét pénteken? Biztos egy eminens. "Kellemes hétvégét terveztem (bulik és focimeccsek a haverokkal), így hát megráztam a vállamat, és továbbmentem. Ahogy sétáltam, láttam, hogy egy csapat fiú közeledik felé. Odafutottak hozzá, kiverték a könyveit a kezéből, és elgáncsolták, úgyhogy teljesen piszkos lett a ruhája. A szemüvege elrepült, és körülbelül 3 méterre a füvön Landolt. Felnézett, sa szeme kimondhatatlan szomorúságot tükrözött.

Odasiettem hozzá, és ahogy a szemüvegéért kúszott, könnyeket láttam a szemében. Ahogy átnyújtottam a szemüvegét vigasztalni próbáltam. : "Azok a srácok csirkefogók, igazán büntetést érdemelnének." Rám nézett és így szólt: "Köszönöm." Hatalmas mosoly ragyogott az arcán. Azon mosolyok egyike volt, amely igazi Halat tükrözött.

Segítettem neki felszedni a könyveit, és Megkérdeztem, hol lakik. Kiderült, hogy nem messze tőlem. Furcsa volt, hogy soha nem láttam errefelé eddig, mire azt válaszolta, hogy magántanuló volt. Soha nem barátkoztam magántanulóval ezelőtt. Egész hazafelé vezető úton beszélgettünk, segítettem vinni a könyveit. Igazán aranyos srácnak találtam. Megkérdeztem, hogy akar-e szombaton velem és a barátaimmal focizni, ő igent mondott. Egész hétvégén együtt voltunk és minél inkább megismertem Kyle-t annál jobban megszerettem őt, akárcsak a barátaim.

Eljött a hétfő reggel, és Kyle Ugyancsak hatalmas könyv halommal igyekezett az iskola felé. Megállítottam, majd így szóltam: "Hé, fiú, igazán komoly izmaid lesznek, ha mindennap egy rakás könyvvel cipekedsz!" Ő csak mosolygott, és átadta a könyvek felét nekem. A következő négy évben Kyle és én a legjobb barátokká váltunk.

Amikor végzősök lettünk, mindketten a Főiskolán kezdtünk gondolkodni. , Kyle Georgetown mellett döntött, én Duke-ba készültem. Tudtam, hogy mindig barátok leszünk és a távolság soha nem fog gondot okozni. Ő orvosnak készült, nekem pedig, jó esélyeim voltak a fociösztöndíjra.

, Kyle mondta a búcsúbeszédet az osztályunkból. Állandóan azzal húztam, hogy eminens. Nagyon örültem neki, én nem tudtam volna kiállni oda, és beszélni.

Eljött a várva várt nap. , Kyle-t figyeltem. Nagyszerűen festett. Egyike volt Azon srácoknak, akik önmagukra találták a gimnázium évei alatt. Az arca kikerekedett és valóban jól állt neki a szemüveg. Sokkal több randevúja volt, mint nekem. Néha tényleg féltékeny voltam rá.

Ez is egy ilyen nap volt. Láttam rajta, hogy ideges a beszéde miatt. Szóval barátságosan hátba veregettem, és bátorítottam. "Hé, fiú, nagyszerű leszel." Ugyanolyan hálásan nézett rám, mint akkor és mosolygott. "Köszönöm" - mondta.

Ahogy nekifogott a beszédének, megköszörülte a torkát és belekezdett.

: "Nagyszerű alkalom ez leginkább arra, hogy köszönetet mondjunk azoknak, akik átsegítettek ezeken az éveken. A szüleinknek, a tanárainknak, a testvéreinknek, talán az edzőnek, de legjobban a barátainknak.

Azért vagyok legtöbb itt, hogy elmondjam nektek: az, hogy barátja vagy valakinek, a legnagyobb ajándék, amit csak adhatsz neki. A legtöbb elmondok egy történetét. "

Csak figyeltem a barátomat, és hitetlenkedve hallgattam, ahogy elmondja a legelső napot, Amikor Találkoztunk. Azt tervezte, hogy véget vet az életének a hétvégén. Elmondta, hogy kipakolta az öltözőszekrényét, hogy az anyukájának később ne kelljen megtennie, és az egészet összeszedte és vitte haza.

Ekkor rám nézett és kicsit elmosolyodott. "Hála az égnek, megmenekültem. Megmentett a barátom, attól, hogy megtegyem a kimondhatatlant. "Hallottam, hogy csodálkozással teljes moraj fut végig a tömegen, ahogy ez a jóképű és népszerű srác a leggyengébb pillanatáról beszélt nekünk. Láttam, ahogy az édesanyja és édesapja engem néznek és ugyanazzal a hálás mosollyal mosolyognak rám. Egészen addig a pillanatig, nem fogtam fel ennek a mélységét.

 

Soha ne becsüld alá a cselekedeteid erejét. Picinyke egy gesztussal, mozdulattal megváltoztathatod egy ember életét. Vagy Jobba, vagy rosszabbá.

 

Isten azért ad másokat az életünkbe, hogy hatással legyünk rájuk. Keresd Istent a másikban!

"A barátok olykor angyalok, akik felsegítenek bennünket, ha úgy tűnik, hogy szárnyaink már nem képesek repülni."

Mutasd meg a barátaidnak, mennyire törődsz velük!

A tegnap történelem, a holnap rejtély, a ma ajándék.

(ismeretlen szerző) Folyóiratcikk

 

                                        Bizalom

Egy nap George kifeszített egy kötelet a Niagara felett, és közölte a körülötte álló emberekkel, hogy végigmegy a kötélen biciklivel. Az emberek felhördültek, de Amint látták, hogy George valóban leveszi a gumikat a bringája kerekéről és a kötélre állítja a szerkezetét, biztatni kezdték.

Ahogy haladt, az emberek egyre hangosabban kiabáltak:

- Gyerünk George! Hiszünk benned! , Meg tudod csinálni, hiszünk benned!

George átért a túlpartra, majd visszafordult és az emberek üdvrivalgásától kísérve visszakerekezett. Az emberek éljenezték, ünnepelték:

- Fantasztikus voltál, George, hittünk benned, tudtuk, hogy megcsinálod!

- Na, akkor ki ül fel a vázra, hogy átvigyem? - Kérdezte George.

Az emberek döbbenten, kissé haragosan húzódtak vissza.

- Senki sem bízik bennem? - Kérdezte George - Hisz az előbb még mindannyian hittetek.

Ekkor a tömegből előlépett egy kislány, és azt mondta, ő felül a vázra, és átmegy Georgedzsal. Az emberek felbőszültek erre, szidni kezdték George-ot, amiért egy gyerek életét kockáztatja. Ahogy azonban a bicikli a túlpart felé közeledett, elnémultak. A kerékpár a túlparton visszafordult, és ahogy közeledni kezdett, a néma csendet ismét az éljenzés, az üdvrivalgás váltotta fel.

- Fantasztikus vagy, George! Hittünk benned, és megcsináltad!

Ekkor valaki megkérdezte a kislányt:

- Hogyan volt annyi bátorságod, hogy felülj a vázra George ele?

- Úgy, hogy ez az ember az apám. És nem csak hiszek, Hanem bízom is benne.

(Ismeretlen szerzőtől)

 

 

                                 Tanmese felnőtteknek

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy együgyű gazda. Egész életében tett vett, dolgozott keményen, mégsem jutott ötről a hatra. Történt egyszer, hogy észrevette, fogynak a tyúkok a tyúkudvarból. Hiába próbálta nyakoncsípni a tolvajt, sehogy sem sikerült. Gondolta, keres magának egy őrzőt, aki megvédi a baromfikat a titokzatos tolvajtól.

Válassz engem. - mondta a kutya. - Jó a szemem, jó az orrom, éles a fülem. Meghallom, meglátom, megszagolom, ha jön a tolvaj. Akkor majd sarokba szorítom, hangosan ugatok, és te elfoghatod.

Válassz inkább engem - mondta a róka. Az én fülem élesebb, az orrom jobban szagol, a szemem jobban lát, mint ennek itt, - és a kutya felé bökött. - Én nem verlek fel ronda ugatással éjjeli álmodból, hanem lefogom helyetted a tolvajt. Ezt a ronda korcsot meg zavard el, mert ahogy látom, csak a tyúkjaidra fáj a foga.

Tetszett a gazdának a róka beszéde, meg aztán csinosabbnak is látta, mint a gubancos szőrű kutyát. Felfogadta hát a sima beszédű vörös komát a tyúkudvar őrzésére. Látszólag minden rendben volt, a róka minden reggel tisztelettudóan jelentette, hogy az éjjel nem történt semmi, mind megvannak a tyúkok, csak a kutya ugatott hangosan a kerítésen túl. A gazdának tetszett ez a nyájasság és tisztelet, és megerősítette a rókát tisztségében, bár mintha a tyúkok kevesebben lettek volna, mint annak előtte. Történt egy éjjel, hogy a gazdát zaj verte fel éjjeli álmából. Kiszaladt az udvarra, és látja ám, hogy a róka épp egy tyúk tollat tépdesi veszettül, és a nyakát próbálja átharapni.

- Mit művelsz?! - rivallt a gazda a rókára.

A róka azonnal elengedte a tyúkot, és így szólt a gazdához:

- Hazudtam neked. Bizony én fosztogattam az udvarodat, én loptam a csirkéidet és tyúkjaidat, én rágtam össze a tojásokat. De csak mostanáig. Direkt csaptam zajt, hogy meghalld, és kigyere. Sőt, örülök neki, hogy most minden kiderült, mert egyébként épp mától vegetáriánus lettem, megundorodtam a húsevéstől és a hazudozástól, hogy be kellett csapnom téged. Amúgy meg a kutya sokkal több csirkét lopott volna, és még jobban becsapott volna téged. Én csak meg akartalak óvni ettől. Látod, most igazat beszélek, úgyhogy tarts meg hivatalomba, mert innentől kezdve már bízhatsz bennem.

Ilyen csak a mesében történhet meg?

 

 

 

Tanmese felnőtteknek

 

Egy csoport diák, akik nagy karriert futottak be, összejöttek, hogy meglátogassák régi egyetemi tanárukat.

A beszélgetés hamar panaszkodásba csapott át, a stresszes élet és munka kapcsán. A tanár, kávét ajánlva fel vendégeinek, kiment a konyhába, s egy nagy kannányi kávéval és többféle csészével tért vissza: porcelán, műanyag, üveg; néhányan simák voltak, néhány közülük drága és ritkaság volt, s szólt, hogy mindenki szolgálja ki magát.

Amikor minden diák kezében egy csésze kávé volt, a tanár így szólt:

- Megfigyeltétek, minden szép és drága csésze elkelt, hátrahagyva az olcsó, műanyag csészéket? Habár mindenkinek az a természetes, hogy mindenből a legjobbat kívánjátok magatoknak, ez a problémáitok és a stresszetek forrása is. Amit valójában mindenki akart az a kávé volt, s nem a csésze, de tudatosan a jobb csészékre vadásztatok, s egymás csészéit figyeltétek.

 

Feltételezzük, hogy az Élet a kávé, s a munkahelyek, a pénz, és a társadalmi pozíció a csészék. Ezek csak eszközök az Élethez, de az élet minőségét nem változtatják meg. Néha, azzal, hogy csak a csészére figyelünk, elmulasztjuk élvezni a benne lévő kávét.

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Sirok

(Kata, 2010.05.15 17:23)

Nagyon szép történetek. Köszönöm.