Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


portrait.1.1580940502.jpeg

 

     József Attila: Kopogtatás nélkül

 

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,

de gondold jól meg,

szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.

 

A kancsóba friss vizet hozok be néked,

cipődet, mielőtt el mégy, letörlöm,

itt nem zavar bennünket senki,

görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.

 

Nagy csönd a csönd, néked is szólok,

ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,

melegben levehetsz nyakkendőt, gallért,

ha éhes vagy, tiszta papírt kapsz tányérul, amikor akad más is,

hanem akkor hagy nékem is, én is örökké éhes vagyok.

 

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,

de gondold jól meg,

bántana, ha azután sokáig elkerülnél.

 

Wass Albert: Ha jön az ősz

Ha majd az ősz,

összegyűjt minden bánatot, s vele

a lelkemet behinti csendesen:

eljössz-e vigasztalni, kedvesem?

Eljössz-e akkor simogató szóval,

mikor a lelkem többé nem nevet,

s mesélsz-e majd, mikor a könnyem éget,

hajnal-fényből szőtt, színes-szép meséket,

amiket egyszer én mondtam neked?

Ha akkor eljössz:

áld’ni fogom a lábaid nyomát,

s áldott legyen a rózsaszínű út,

az út, melyen menni fogsz tovább,

áldott legyen a szív, mely erre kerget,

s áldott legyen, áldott legyen a lelked,

legyen a boldog álmok temploma.

Hanem azért

áldani foglak téged akkor is,

ha nem gondolnál rám többet soha.

 

Gondolatok az öregségről

A fáradt, öreg elme zakatol,

körben forog, ismétel szüntelen,

a múltak mély kútja fölé hajol,

hol békalencsés, zöld hínár terem.

Egy-egy emléket megragad, motyogja,

és újra kezdi tízszer is naponta,

mint vén malom,

mely már csak szelet őröl,

s letűnt idők fanyar borával dőzsöl.

 

Rettent a példa,

vigyáznom kell magamra,

minden elgondolt, kimondott szavamra,

s főként arra,

mit papírra vetek...

Érzem, tudom az ember gyöngeségét,

ezért mindig szemem előtt

a mérték...

Hibáimnak én nem kegyelmezek!

 

De te ne bántsd a vént,

te fiatal,

ha botlik is a lába vagy a nyelve.

Így jársz te is,

ha véget ér a dal...

És minden érdem immár elfeledve!

/Várnai Zseni/

 

VÁRNAI ZSENI (1890-1981):

Úgy megnőttél, szinte félek

 Amikor még piciny voltál,

olyan nagyon enyém voltál,

engem ettél, engem ittál,

rám nevettél, nekem sírtál.

 

Mikor később nagyobb lettél,

mindig messzebb, messzebb mentél,

először csak a kiskertbe,

aztán a nagy idegenbe.

 

Ha itt vagy is, csak elnézel,

akkor is nem engem érzel,

nem anyádat, nem apádat,

valami más csillagtájat.

 

Úgy megnőttél, szinte félek,

már a válladig sem érek,

alig-alig hihetem már,

hogy ölbéli bubám voltál.

 

Én voltam-e óriási,

vagy Te lehettél parányi?

Sosem voltál nehéz nékem,

nem éreztem gyöngeségem.

 

Melletted most kicsiny lettem,

ágaskodik háta lelkem,

nőni akar, hogy elérjen,

hegyormodig hogy felérjen.

 

Húzol engem Te fölfelé

mint a napfény maga felé

fát, virágot, lombos ágat -

fölemeled az anyádat.

 

      Reviczky Gyula: Egyedül

Magány! Magány, téged szeretlek!

De csönded mégis fáj nekem,

Ha úgy magamban elmerengek,

S végig tekintek éltemen,

Egy szó, mint kő, szívemre nehezül:

Egyedül, egyedül!

Azt hallom a zajos teremben:

Ezek közt senki sem szeret!

S hallom: nem ért itt senki engem!

Ha emberek közé megyek,

Szívem e hangtól sohse menekül:

Egyedül, egyedül!

Ott fészkel állandón szívembe'

Rossz álmival a bús magány,

S úgy megpanaszlok éjjelente

S kérdem: nincs hát sehol tanyám?

És könnyre könny lassan szemembe gyül:

Egyedül! Egyedül!

 

 

         Őri István: Álom-ének

Az álmok tengere furcsa szerzet

ott lélek léleknek üzenhet,

s szív vallhat szívnek szerelmet.

Ott minden - mi itt nem - lelhető

ott vagyunk Isten is - világot teremtő.

 

Az álmok világa furcsa szerzet

az álmokban virág vall virágnak szerelmet

az álmokban, ki van, mind angyalok

fejükön fénylő tündér-glória ragyog.

 

Az álmokban ritkán van szenvedés,

s ha fáj is, mit élsz - jön az ébredés.

Az álmokban zöld a fű, és minden vidám

az álmokban mindig süt a nap,

mint szép őszi délután,

amikor Ő jött feléd,

megfogtad szép kezét,

s azt hitted, mindez örök. -

 

Az álmokban így van mind -

a valóban mögöttünk az Élet sündörög.

De sebaj! Újra itt az éj,

csukd be szép szemed,

álmodj és remélj!

 

 

Egy gettóban talált gyermekvers 1944

 

Holnaptól leszek szomorú, holnaptól!

De ma örülni fogok!

Mire jó szomorúnak lenni, mire jó?

Miért fúj a gonosz szél?

Miért kell keseregnem ma a holnap miatt?

Talán a holnap világos, a holnap jó, talán holnap sütni fog a nap

és nem lesz okom a szomorúságra.

Holnaptól leszek szomorú, holnaptól, de ma,

ma örülni fogok, és minden keserű napnak azt fogom mondani,

holnaptól leszek szomorú, ma nem!"

 

 

B. Radó Lili: Esti dal

 

Oly jó ilyenkor este már,

mikor az izzó nap leszáll

s a csillag csillog csak nekem.

Elgondolom az életem.

 

Ami elmúlt és ami lesz még,

mit rég megúntam s amit szeretnék,

messziről nézem és nyugodtan,

ami után egykor futottam.

 

Mire az izzó arc lehűl,

a szív is békés lesz belül.

Öröm, kétség oly messzi cseng

és jól esik az esti csend.

 

Jó így még egyszer szemlehúnyva

mindent végiggondolni újra,

a lélek könnyű, mint a pára

s csend van. Elalszunk nemsokára

 

 

          A nagyurakhoz

 Hogy nálatok özön a kincs, -

Való, hogy pénzetek tömérdek,

De könyvre, magyar könyvre, nincs

A milliókból egy fillértek!

 

Vörös kabátot ölttetek,

Talán azért, hogy példázzátok:

A haza testén, mely beteg,

Ti vagytok a létőrlő rákok.

 

Egész más a mi istenünk

S egészen más a ti istentek:

Mi mindig előre megyünk

S ti egyiránt csak hátra mentek.

 

Ne többet erről! Ezután

Ti balra és mi jobbra térünk.

Sok víz foly el még a Dunán

Vér is talán -, mig összeérünk.

 /Vajda János/

 

Reményik Sándor: Végrendelet

Fáradtságom adom az esti árnynak,

Színeimet vissza a szivárványnak.

 

Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek,

Mosolygásom az őszi verőfénynek.

 

Sok sötét titkom rábízom a szélre,

Semmit se várva és semmit se kérve.

 

Kik üldöztek át tüskén, vad bozóton:

Kétségeim az örvényekbe szórom.

 

A holtom után ne keressetek,

Leszek sehol - és mindenütt leszek.

 

 

Heltai Jenő: SZABADSÁG

Tudd meg: szabad csak az, akit

Szó nem butít, fény nem vakít,

Se rang, se kincs nem veszteget meg,

Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,

a látszatot lenézi, meg nem óvja,

Nincs letagadni, titkolni valója.

 

Tudd meg: szabad csak az, kinek

Ajkát hazugság nem fertőzi meg,

Aki üres jelszókat nem visít,

Nem áltat, nem ígér, nem hamisít.

Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,

Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.

Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,

Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,

Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre

S embernek nézi azt is, aki pőre.

 

Tudd meg: szabad csak az, aki

Ha neve nincs is, mégis valaki,

Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,

Tüzet fölöslegesen nem harangoz,

Van mindene, ha nincs is semmije,

Mert nem szorul rá soha senkire.

Nem áll szemébe húzott vaskalappal,

Mindég kevélyen szembenéz a Nappal,

Vállalja azt, amit jó társa vállal,

és győzi szívvel, győzi vállal.

Helyét megállja mindég, mindenütt,

Többször cirógat, mint ahányszor üt,

De megmutatja olykor, hogy van ökle.

Szabad akar maradni mindörökre.

 

 

 

Lovászy Károly: A négy fekete ló

Lovat akartam gyermekkoromban

Csak kérni kellett, hozták már nyomban.

Alighogy kértem már ott volt a ló,

Kicsike, mézeskalácsból való.

És én mégis sírva fakadtam:

"- Anyám, én nem ilyen lovat akartam,

Anyám, én nem ilyen lovat akartam!"

 

Később, mikor egy néhány év eltellett,

Nekem megint csak lovacska kellett.

Volt rajta nyereg gyeplő takaró

De ez sem kellett mert fából való;

És én újra sírva fakadtam :

- Anyám, én nem ilyen lovat akartam,

Anyám, én nem ilyen lovat akartam!"

 

Nagy sokára, mikor férfi lettem,

S a lovakat már el is felejtettem,

Akkor egy aranyos kocsival, ó,

Kapunkban állott négy igazi ló,

És én a kapuba szaladtam:

- Hisz egyszer én ép ilyen lovat akartam,

Egyszer én ép ilyen lovat akartam!"

 

Anyámért jöttek, kit úgy szerettem

S én ekkor újra kis gyermek lettem.

Mintha csak mondanám: Nézz oda, ó,

Milyen szép ez a négy fekete ló!"

S aztán megint sírva fakadtam :

- Anyám, én nem ilyen lovat akartam,

Anyám, én nem ilyen lovat akartam!"

 

Szabó Lőrinc

 Ima a gyermekekért

Fák, csillagok, állatok és kövek

szeressétek a gyermekeimet.

Ha messze voltak tőlem, az alatt

eddig is rátok bíztam sorsukat.

 

Én hozzám mindig csak jók voltatok,

szeressétek őket, ha meghalok.

 

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,

szeressétek a gyermekeimet.

 

Te, homokos, köves, aszfaltos út,

vezesd okosan a lányt, a fiút.

 

Csókold helyettem, szél, az arcukat,

fű, kő, légy párna a fejük alatt.

 

Kínáld őket gyümölccsel, almafa,

tanítsd őket csillagos éjszaka.

 

Tanítsd, melengesd te is, drága nap,

csempészd zsebükbe titkos aranyad.

 

S ti mind, élő és holt anyagok,

tanítsátok őket, felhők, sasok,

 

Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,

vigyázz reájuk, hatalmas világ.

 

Az ember gonosz, benne nem bízom,

De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.

 

Igaz rokon, hozzátok fordulok,

tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;

 

Tűz, víz, ég és föld s minden istenek:

szeressétek, akiket szeretek.

 

 

Pilinszky János: Mégis nehéz 

Anya, anya

ebben a sivatagban,

miért hagytál itt ebben a sivatagban?

 

Miért hagytál itt, hol minden oly kietlen,

és mindent, mégis oly kíváncsian

szemlélgetek?

 

Tudod, hogy hány kísértés,

a semmi és üresség késdobáló

hány és hány pokla leskel itt reám?

 

Persze a ruhák fodrát leeresztik,

a kelme megfakul, s a fű

beteríti az utakat.

 

Persze, persze, a feledés, az elmúlás -

de hol is hagytam abba? -

mégis élek,

mégis nehéz, anya, mégis nehéz.

 

 

Kálnay Adél - Kérdés

Lehet-e jónak lenni

egy rossz világban,

sétálni télen

 kigombolt kabátban,

szalonnát szúrni fagyos ágra,

nem vadászni nyúlra fácánra,

koldus kezébe kenyeret nyomni,

csábítók között hűnek maradni,

házad kapuját kitárni,

hadd jöjjön hozzád akárki,

kisgyerek könnyét letörölni,

senkivel soha nem pörölni,

dermedt verébért

hajolni porka hóba,

más baját sosem hozni szóba,

békét, nyugalmat,

szépséget akarni,

adni, adni,

mindig csak adni,

tökéletesre lelni

egy madár dalában...

Lehet-e jónak lenni

egy rossz világban?

 

Jékely Zoltán: HÁBORÚBÓL

Kérdezzétek csak meg a köveket:

akarták-é ezt a históriát?

Fagassátok a földet, az eget:

Kellett nekik ez az iszonyúság?

 

Vegyétek sorra az állatokat,

kikkel egy-földön élünk idelent:

akartak-é ily szörnyű dolgokat?

Legfeljebb a hiéna mond igent.

 

Fogjátok vallatóra a Napot,

szólíttasék a négy örök elem,

Míg mélyből-magasból ránk nem zokog

a lelketrázó, óriási NEM!

 

Csak néhány ember szegi fel fejét,

s habzó szájjal, dühöngő-esztelen

hörgi világgá vad feleletét:

"Igen, igen! Én akartam, Igen!"

 

 

   Jékely Zoltán: HAVAZÁS

Hópihék, kavargó, pillanatnyi

emberi sorsok!

Mondjátok, ki boldog

közületek?

Ki földrehull, reátipornak;

az ereszen-maradt:

elolvad.

Felbukkanunk,

kavargunk jobbra-balra,

aztán fejünk a földrehajtva

visszahull újra ki-ki pornak

 

Heinrich Heine:

MEMENTO

a hajad oly fekete,
a ruhád oly fehér:
az ifjúság ígérete
az élettel felér.

Ó, csal az ember élete!
Ki tudja, mi nem ér?
Ruhád is lesz még fekete,
hajad is lesz fehér...


 

 

Babits Mihály:

A szökevény szerelem    

Annyi év, annyi év:

a szerelem tart-e még?

 

Azt hiszem, kedvesem,

ez már rég nem szerelem.

A szerelem meggyújtott,

meggyújtott és elfutott,

itt hagyott,

itt hagyott.

 

Mintha két szép fa ég

puszta környék közepén

és a lángjuk összecsap,

s most a két fa egy fa csak:

pirosak,

pirosak.

 

Nem is két fa, két olajkút

és a lángjuk összecsap -

mélyek, el nem alszanak.

A szerelem messze van már

és kacag,

és kacag.

 

Mit kell itt még szerelem,

kedvesem?

Úgy tudlak már csak szeretni

mint magamat szeretem,

égve s égetve, kegyetlen

 

s érzem, hogy kacag mögöttem

a szökevény szerelem.

        /Babits Mihály/

 

 

Áprily Lajos: Védekezés

Próbálgatom, tanulgatom,

Hogy ne szeresselek nagyon.

 

Félelmesek a viharok,

S én romló törzsű fa vagyok.

 

S minden nagy érzés új gyökér,

Mely földbe köt, ha mélyet ér.

 

Magam hullásra készítem,

gyökereimet gyengítem:

 

Ha a viharban dőlni kell,

fogódzás nélkül dőljek el.

 

 

          Látomások

Dicsőséges mennyországot,

Szeplőtlent nem hiszek,

Arany utcák, díszes kapuk,

Mese az mind, gyermeteg.

 

A szégyenen már túl vagyok,

Nem is rejtem mosolyom,

De látok Poklot, s lángokat,

Hisz' a Föld az otthonom.

   /Robert E. Howard/

 

 

Kassák Lajos: Mindenkihez

Ne kövezzetek meg jó emberek,

ha egyszer rám találtok

nyomasztó emlékeim és nyugtalan vágyaim bozótjában.

Nem az vagyok én,

akinek ti láttok engem.

Árnyék és fény

izzó nyár és fagyos tél

egyformán eltakar, elöletek.

 

És íme, bevallom,

önmagam takarom el önmagam

nem miattam, hanem magamért,

mint az a gyermek, aki bújócskát játszik.

Csak akarnia kell és láthatatlanná válik

a házban ahol együtt él a családdal

vagy az utcákon, tereken

ahol az emberek tömegei sodródnak körülötte

azt hiszi, senki se látja

és játssza együgyű játékait

önmagával önmagának.

 

Így élek és is mintegy kiszakadtan a világból

s mégis mindenütt jelenvalón.

Egy szem vagyok a testvéri szeretet füzérében.

Szenvedve mindenkiért

és harcban mindenkiért,

de sosem mutogatva magam a fórumokon.

Olyan vagyok, ahogyan az elvetett magból kikeltem

és nem szégyenkezem miatta.

Tudom, jól tiszták a kezeim

nyelvem nem árulja, el barátaimat

nem felejtem el halottaimat,

s hogy ti másnak láttok engem, mint aki vagyok,

ám legyen,

csak arra kérlek, benneteket

jó emberek

ne kövezzetek meg, ha egyszer rámtaláltok

nyomasztó emlékeim és nyugtalan vágyaim bozótjában.

 

 

 

Reviczky Gyula: Jó lelkek

Vannak jó lelkek még a földön;

De elrejtőznek a világ elül.

A csacska hír hallgat felőlük,

Élnek s meghalnak, ismeretlenül.

 

Éltük, szerény, csöndes, magános,

Dobszóval, vak lármával nem dicsért.

Erényüknek cégére nincsen;

Ha jót tesznek, nem kérdik, hogy miért.

 

Vásári zajt, hűhót kerülnek.

Nem lökdösődnek lármás utakon.

Lelkük zománcát féltve őrzik.

Amerre járnak, csend van s nyugalom.

 

A sorscsapási, szenvedések

Között értékük legszebben ragyog.

A rózsa is, ha eltiporják:

Akkor terjeszt legédesebb illatot.

 

Vannak jó lelkek még a földön!

Vigasztalásul vallom és hiszem.

Megtűrve, mint árvák, úgy élnek,

és nem irigyli sorsuk' senki sem.

 

Rudyard Kipling     Ha...

Ha nem veszted fejed, mikor zavar van,

s fejvesztve téged gáncsol vak, süket,

ha kétkednek benned, s bízol magadban,

de érted az ő kétkedésüket,

ha várni tudsz és várni sose fáradsz,

és hazugok közt se hazug a szád,

ha gyűlölnek, s gyűlölségtől nem áradsz,

s mégsem papolsz, mint bölcs-kegyes galád,

 

ha álmodol – s nem zsarnokod az álmod,

gondolkodol – s becsülöd a valót,

ha a sikert, kudarcot bátran állod,

s úgy nézed őket, mint két rongy csalót,

ha elbírod, hogy igazad örökre

maszlag gyanánt használják a gazok,

s életműved, mi ott van összetörve,

silány anyagból építsék azok,

 

ha mind, amit csak nyertél, egy halomban,

van merszed egy kártyára tenni föl,

s ha vesztesz és elkezded újra, nyomban,

nem is beszélsz a veszteség felől,

ha paskolod izmod, inad a célhoz,

és szíved is, mely nem a hajdani,

mégis kitartasz, bár mi sem acéloz,

csak akaratod int: „Kitartani”,

 

ha szólsz a néphez, s tisztesség a vérted,

királyokkal jársz, s józan az eszed,

ha ellenség, de jó barát se sérthet,

s mindenki számol egy kicsit veled,

ha a komor perc hatvan pillanata

egy távfutás neked s te futsz vígan,

tiéd a Föld és minden, ami rajta,

és – ami több – ember leszel, fiam.

(Kosztolányi Dezső fordítása)

 

 

Ady Endre: A GRÓFI SZÉRÜN

Nyár-éjszakán a grófi szérün

Reccsen a deszka-palánk

S asztag-városban pirosan

Mordul az égre a láng.

 

Éjféli hajnal, szörnyű fény ez,

Nincs párja, napja, neve.

Fut, reszket a riadt mezőn

Az égő élet heve.

 

Koldus, rossz álmú zsellér ébred,

Lompos, bús kutya csahol.

Az egész táj vad fájdalom.

S a gróf mulat valahol.

 

szenes kalászok énekelnek

Gonosz, csúfos éneket:

"Korgó gyomrú magyar paraszt,

Hát mi vagyok én neked?"

 

"Mért fáj neked az égő élet?

Nincs benne részed soha.

Ne sírj, grófodnak lesz azért

Leánya, pénze, bora."

 

"Ne félj, a tél meg fog gyötörni,

Mint máskor, hogyha akar.

Élethez, szemhez nincs közöd,

Grófi föld ez és magyar."

 

S mégis, amikor jön a reggel

S pernyét fújnak a szelek,

A grófi szérün ott zokog

Egy egész koldus-sereg.

 

Siratják a semmit, a másét,

- A gróf tán épp agarász -

Érzik titkon, hogy övék

E bús élet s a kalász.

 

 Szabó Lőrinc:A nyugodt csoda

 

Tudom, semmi, de semmi közötök
hozzám, butuska tücskök a fű között,
mégis jólesik azt képzelni, hogy
mikor, így este, ablakot nyitok,
nekem üzentek, sok hű kis barát,
lelkendezve, hogy csak szép a világ -
és hogy amiként szobámba a rét
vigasznak lengeti be fűszerét,
a hömpölygő, meleg szénaszagot
s benne az ezer szikra csillagot
s a parázs holdat, ti is úgy külditek,
olyan lélekkel, köszöntésetek,
úgy építitek, hangokból, puha
zenéből, ide, az ágyam köré,
az izgatott nap romjai fölé,
azt, ami örömünk volt valaha,
közös örömünk: a nyugodt csodát,
a zengő, boldog, nyári éjszakát.

 

József Attila: Majd megöregszel

Majd megöregszel és bánni fogod,

Hogy bántasz, - azt, amire büszke vagy ma.

A lelkiismeret majd bekopog

S nem lesz emlék, melyben magadra hagyna.

 

Lesz vén ebed s az melléd települ.

Nappal pihensz majd, széken szunyókálva,

Mert éjjel félni fogsz majd egyedül.

Árnyak ütnek a rezgő anyókára.

 

Az öreg kutya néha majd nyafog,

De a szobában csend lesz, csupa rend lesz;

Ha nem valaki hiányozni fog

A múltból ahhoz a magányos csendhez.

 

Majd tipegsz: s ha eleget totyogott

Rossz lábod, leülsz. Fönn aranykeretben

Áll ifjú képed. Hozzá motyogod:

"Nem öleltem meg, hiszen nem szerettem."

 

"Mit is tehettem volna?" - kérdezed,

De fogatlan szád már nem válaszolhat;

S ki a nap előtt lehunyod szemed,

Alig várod, hogy feljöjjön, a holdat.

 

Mert ha elalszol, ugrál majd az ágy,

Mint a csikó, hogy a hámot levesse.

S a félelem tűnődik, nem a vágy,

A fejedben: Szeress-e, ne szeress-e.

 

Magadban döntöd el. Én fájlalom,

Hogy nem felelhetek, ha kérded: él-e.

Mert elfárad bennem a fájdalom,

Elalszik, mint a gyermek s én is véle.

 

  Juhász Gyula:  Emlék

Egy arc fölbukkan néha a homályból,

Hová eldugta őt a feledés,

Egy régi társnak arca, aki bátor

Tekintetével a lelkedbe néz.

 

Elhunyt napok és elfakult vidékek

Feléd ragyognak ismét hirtelen,

Fölzendül elnémult szavak zenéje

És lelkeden, lehangolt hangszeren

 

Ábrándjaid eljátssza újra múltad,

Csak bánatod tesz rájuk hangfogót...

A feledés homályából kibukkan

Egy régi arc és feléd mosolyog.

 

Juhász Gyula  A koldusnak    

A koldusnak, ki áll az utca sarkán

S kinek vállán egy élet terhe roskad

És vak szemében egy világ halála,

A koldusnak egy rongy papírt vetettél

És azt gondoltad, hogy most jószívű vagy.

Koldus előtt én röstelkedve állok

És nem tudom, hogy mit mondjak neki,

Szeretném homlokát megsimogatni,

A derekát szelíden átölelni,

A szívemet a kalapjába tenni

És engedelmet kérni tőle szépen,

Hogy én még látó szemmel baktatok

Az örömök útján a sír felé,

Hogy én még nem görnyedtem meg a sorstól

És úgy szeretném biztosítani,

Hogy én is, én is oly koldus vagyok

Testvére és bajtársa, szenvedő,

Mert boldogabb és szabadabb jövőt

Neki már nem merek ígérni én se,

Mert neki megváltója a halál lesz...

        /Juhász Gyula/

 

                A legszebb dolgok

A legszebb dolgok mindig a közelünkben vannak!

A lélegzet az orrunkban, a fény a szemeinkben,

a virágok a lábunknál, a munka kezünkben.

Az Igazság ösvénye Előttünk!

Ne kapaszkodjunk a csillagok felé,

de becsüljük meg hétköznapi feladatinkat,

abban a biztos tudatban, hogy a

mindennapi kötelesség és a mindennapi kenyér

a legszebb dolog az életünkben.

(Robert Louis Stevenson)

 

Vasas Mihály: Van mikor. . .

, Van, mikor kék az ég,

Csendes.

S van, mikor ez épp elég!

, Van, mikor látsz egy madarat,

mely suhan.

S jó tudni, hogy szabad.

, Van, mikor az erő hatalom!

Vagy érdem?

De ez csak egy múló alkalom.

, Van, mikor tudni veszélyes,

s káros.

A tudás jó! de kényes.

, Van, mikor tűrni bölcs dolog!

S Lám:

Ki ezt tudja, mindig boldog.

, Van, mikor a szerelem fáj,

TEP,

Éget, mar, sötét, homály ...

, Van, mikor az élet szomorú

s kemény!

De nem! Ez nem háború!

, Van, mikor nem süt a nap,

S hideg van.

De benned élet ... élet van!

S van, mikor elcsüggedsz ...

Ne tedd!

 

          Mosolyogj

Mosolyogj, akkor is, ha belül már holt vagy,

Mosolyogj, mutasd azt, hogy jól vagy.

Mosolyogj és vidíts fel másokat,

Mosolyogj úgy, hogy viszonozzák azt!

 

Mosolyodat, ha valaki viszonozza,

Neked is széles mosoly ül ki arcodra.

Mosolyogj, vidíts fel másokat,

Mosolyogj, vidítsd fel önmagad!

 

Nézd mily szépen süt a nap,

Mosolyogj, Engedd el magad,

Csak nevess, bármibe is kerül,

S talán a még a vihar is elkerül.

 

A mosoly a legdrágább dolog a világon,

Értéke túlmutat bármekkora gyémánton,

Te mégis bármikor, ingyen megkaphatod,

Csak Engedd el magad, és Mosolyogj!

: Thomas D. Angelo

 

          Koldus szonett

Élettől kitaszítva, kopott ruhában,

Számkivetetten, Örökös magányban

Tengetve, az úgymond nagy életet, mely

Csörgedezve elillan, mint egy Csermely

 

Áll az utcasarkon szegény, kéregetve,

Az embert, ki pénzt dob neki megvetve,

Konokul dacol idő vasfogával,

Mely nem Kimeli, belerúg, belemar.

 

Egy koldus, akit talán még megvetsz Te is

S fejed elfordítva nem látod, hogy kis

Megértés az, ami után vágyakozik,

 

Mely talán a szívedben ott lakozik

Dacolva áll ott, tűrve hideget, szelet,

Nem tudván mit jelent a szó: Szeretet

Írta: Aarnyek  2005. április 30

         Alárendelve

Légy öntelt ó nagyhatalom,

Vegyél el mindent, én megadom.

Ne is kérj, csak vedd el ami kell,

Tiéd mindenem, ó hidd csak el.

Legyek akár szűz kurtizán, hatalom,

Hidd csak el, neked ezt is megadom.

Vedd halálom, vedd az életem,

Csörögnek láncaim, közel a végzetem.

Lelkem tiszta, nincs benne félelem,

Megváltás lesz, ah, remélem.

Sötét hatalom csillog a szemedben,

Szolgállak téged, szolgállak végtelen ...

     Tyara von Mortalis

 

       

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Radiographic tracheo-distal purposes inured planned.

(uwisaqowaheku, 2019.03.24 08:07)

http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/ - Prednisone <a href="http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/">Prednisone 20 Mg</a> http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/

eoldal

(kendy, 2010.04.23 18:39)

Örömet szerezni a legjobb dolog. Igyekszem bőviteni a lapomat. Szíveesen látom máskor is.

Sirok

(Szabó Kata, 2010.04.23 17:10)

Kedves Katalin !
Köszönöm a csodálatos, megrázó, gyönyörű verseket,irásokat.Az Isten áldja meg érte, hogy másokat is megismertet velük.
Üdvözlettel Kata