Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

Máté László: Karácsonyi ajándék 

A férfi lassan megmozdult, átfagyott tagjait dörzsölgette. Gondolataiban, a Régmúlt karácsonyok emlékei kavarogtak.

A meghitt gyerekkori karácsonyok, Amikor a nagy barna mackót, vagy a villanyvonatot kapta. A későbbi éveken, Amikor már felnőttként saját családjával ünnepelt.

A kislánya földöntúli boldogsága a játék baba, vagy a bababútor láttán.

Istenem, hogy tudott örülni, és mennyire Szeretett hozzábújni - gondolta a férfi. Mennyire apás volt.

Már régóta nem várta a karácsonyokat, sőt egy idő óta egyenesen gyűlölte.

A válása utáni magányos karácsonyokra sem szívesen gondolt. Amióta pedig az utcán tengette életét, gyűlölt minden ünnepet.

Ez a hatodik karácsony, amit hajléktalanként az utcán élt meg, és számára csak az emlékek maradtak.

Megszokta a számkivetettek és megvetettek életét. Először még zavarta egy-egy szánakozó Adomány elfogadása, mára azonban a teljes közönyösség és beletörődés vált az életszemléletévé.

 

A telet nem Szerette a hideg miatt, a többi évszakok elfogadhatóvá váltak. A lényeg, hogy legyen egy kis ennivaló és néha-néha valami innivaló.

Az ital, az jó. Elbódít és segít elfeledtetni a kilátástalan helyzetet.

 

Ismét érezte a csontokig hatoló hideget. Felnézett az égre és úgy gondolta, 10-11 között lehet az idő.

Elhatározta, hogy minden ellenérzését félretéve, elmegy a menhelyre ebédelni.

Nem Szerette a menhelyet. Nem tudta meghatározni az okat, de nem Szerette. A menhelyen jó meleg, néhány ismerős sorstárs barátságos köszöntése, és ünnepinek éppen nem nevezhető ebéd fogadta.

Az ebédosztó, mikor rákerült a sor megkérdezte, tegnap este miért nem jött, Hiszen sült hús volt és még egy szelet sütemény is.

A férfi csak megrántotta a Vallat, de nem válaszolt. Az ebédosztó - Mintegy kárpótlásul - két kemény tojást Adott a főzelék mellé.

A leves meleg és sós volt. Más jót nem igen lehetett elmondani az ételről.

A főzelék íztelen volt, Ráadásul nem is Szerette. De meg kell Enni, mert szüksége van az energiára. A férfi lassan evett és minden falatot jól megrágott.

Nem volt miért sietni. Régóta nem volt miért sietni.

A két tojást a végére hagyta, majd gondolva a holnapra is, csak az egyiket ette meg. A másik kemény tojást egy kétes tisztaságú zsebkendőbe csavarta és a szatyorba rejtette.

Amikor kifelé indult, meglátta a Menhely vezetőjét. Nem akart vele találkozni, mert tudta, hogy megint rákezdi, hogy miért az utcán tölti az éjszakát. Szerencséje volt, mert megállították a Menhely vezetőjét. A férfi kihasználva a helyzetet, gyorsan távozott.

 

Az utcán csoszogva megindult a körút felé. Azt gondolta, karácsony leven az emberek talán adakozóbbak. A szokott helyére ment. Igaz, nem a legjobb hely volt a körúton, de néha egészen jó kis pénz összejött.

A forgalom Hullámzó, de inkább gyer volt. Ennek megfelelően a kocsiból kinyújtott forintok is igen kevés összeget adták ki. Már sötétedni kezdett, és alig több mint négyszáz forint gyűlt össze. Megvárom, amíg teljesen besötétedik gondolta a férfi, Azután elmegyek. Sok jó már úgysem lesz.

Ahogy csoszogott a kocsik között látta, hogy a következő autó ablaka leereszkedik és egy kéz az alamizsnát nyújtja. Óda csoszogott, hogy elvegye a pénzt.

 

A férfi és a sofőrülésen Ülő nő tekintete egyszerre találkoztak. Mindketten megkövülve nézték a másikat.

- Apa? - Csúszott ki önkéntelenül a nő száján a kérdés.

- Kislányom - dadogta a férfi zavartan.

A lámpa zöldre váltott, de a nő nem indult el. A két ember zavartan megmerevedve nézte egymást.

- Anya miért nem indulsz már? - Csivitelte a hátsó ülésen Ülő aranyszőke hajú kisfiú.

- Drágám, valami baj van? - Kérgezte a nő mellett Ülő férfi is.

A hátsó kocsik előbb Bősz dudálásba kezdtek, majd szép sorban kikerülték a zöld lámpánál veszteglő kocsit.

 

A nő visszarakta a fémpénzt a tárcájába, hosszasan kotorászott benne, majd a férfi kezébe nyomott két papírbankót. Az ismét zöldre váltó lámpánál, visító kerekekkel indítva, vadul elszáguldott az autó. A férfi a kezében lévő két darab ötezrest nézte, és szeme megtelt könnyel.

 

Először könnyezett Amióta az utcán él, és először érezte, hogy megalázták.

 

 

 

                                Beteg kislány

Egy kislány haldoklott egy olyan betegségben, amiből nyolcéves bátyja valamivel korábban kigyógyult.

A doktor így szólt a fiúhoz:

-Csak a Vered transzfúziója mentheti meg a kishúgod életét. Kész vagy vért adni neki?

A kisfiú szeme tágra nyílt a félelemtől. Habozott egy darabig, aztán azt mondta:

-Rendben van doktor bácsi, kész vagyok.

Egy órával a transzfúzió végeztével a kisfiú tétovázva megkérdezte:

-Mondja doktor bácsi, mikor hálók meg?

A doktor csak Ekkor értette meg azt a pillanatnyi félelmet, ami elfogta a fiút:

azt gondolta, hogy ha a vérét adja, az életét adja a kishúgáért.

 

 

                 Bruno Ferrero - Nem vásárolható

Fiatal pár lép legyen a város legszebb játéküzletébe. A férj és a feleség hosszasan nézegetik a színes játékokat. Némelyek fenn sorakoznak az állványokon, mások a mennyezetről lógnak le vagy a pultokon fekszenek szívderítő tarkaságban. Vannak itt síró és nevető babák, elektronikus játékok, kicsike konyhák, melyekben lángost és süteményt sütnek.

Nem tudják eldönteni, melyiket vegyek meg. A csinos eladónő hozzájuk lép.

- Nézze - kezdi magyarázni a feleség -, nekünk egy egészen kicsi lányunk van, és mi sokat vagyunk távol hazulról, Gyakran még este is.

- Olyan kislány, aki keveset mosolyog - folytatja a férj.

Szeretnénk venni neki valamit, ami boldoggá tenne - veszi át a szót újra az asszony -, akkor is, ha mi nem vagyunk mellette ... Valamit, aminek örülne, ha egyedül van.

Nagyon sajnálom - szólal meg udvariasan az eladónő -, de mi nem árulunk szülőket.

 

Dönteni arról, hogy gyermekünk legyen, olyan nagy dolog, mintha szerződést kötnénk vele egy mérhetetlen feladatról, amelyet Az emberi ész elképzelni is alig képes. A kicsinyek mind olyan meghívóval érkeznek hozzánk, amely az egész életre szól, és azt mondják: "Hívtál. Itt vagyok. Mit ADSZ?:" Itt kezdődik minden nevelési feladat.

 

Tejet akartam,

És szörpöt kaptam.

Szülőket akartam,

És játékot kaptam.

Beszélni akartam

És televíziót kaptam.

Tanulni akartam,

És bizonyítványt kaptam.

Gondolkodni akartam,

És eszmécskét kaptam.

Függetlenséget akartam

És fegyelmet kaptam.

Szeretetet akartam,

És erkölcsöt kaptam.

Szakmát akartam,

És állást kaptam.

Boldogságot akartam,

És pénzt kaptam.

Szabadságot akartam,

És autót kaptam.

Tehetséget akartam,

És érvényesülést kaptam.

Reményt akartam,

És félelmet kaptam.

Változni akartam,

És szánalmat kaptam.

Akartam élni ...

 

 

 

                                   A SPORT Kocsi

Egy végzős egyetemista fiú már Hónapok óta kinézett magának egy sportkocsit az egyik autószalonban. Tudta, apjának nem okozna gondot, hogy megvegye neki, Ezért volt olyan bátor, és ezt kérte magának ajándékba annak örömére, hogy befejezi az egyetemet.

A fiú véletlenül megtalálta az apja íróasztalán a kocsi megrendelőlapját. Nagyon megörült, hogy meg fogja kapni a kocsit, és izgatottan várta a Diplomaosztó napját.

Amikor végre eljött a nagy nap, és megkapta a diplomata, édesapja behívta az irodájába, és ezt mondta:

- Fiam! Büszke vagyok rád, és nagyon szeretlek! Örülök, hogy ilyen jól helyt álltál az egyetemen, és most elkezdheted a nagybetűs életet. Hadd nyújtsam át sok szeretettel ezt az ajándékot - és erre egy szép díszdobozt vett elő.

A fiú izgatottan kezdte el kinyitni a dobozt, és döbbenten látta, hogy egy Biblia volt benne, melybe arannyal bele volt gravírozva a neve. Nagyon mérges lett és ezt üvöltötte:

- Apám! Van egy csomó pénzed és erre csak egy Bibliát vagy képes ajándékba adni!? - Végül mérgében elrohant, és otthagyta a Bibliát a kis díszdobozban.

Évekkel később a fiú nagyon sikeres lett az üzleti életben. Kapacitás Volt egy jó állása, csodálatos családja és mindenki egészséges volt. Egyik nap eszébe jutott az édesapja, hogy meg kellene látogatnia, mivel már idős volt. A Diplomaosztó napja óta nem látta. Miközben Ezen gondolkodott, telefonon hívták és közölték vele a szomorú hírt, hogy az édesapja meghalt. Nagyon megdöbbent!

Amikor elkezdte intézni a temetés körüli teendőket, elment az apja házába, mivel szüksége volt néhány hivatalos papírra. Amint belépett a házba szomorúság és megbánás fogta el. Apja iratai között keresgélve megtalálta azt a Bibliát, amit kapott tőle. Érintetlenül ott volt az asztalán, ahogy azt ő ott hagyta.

Könnyes szemmel nyitotta ki, és az első oldalon a Máté 7:11 szerepelt apja kézírásával:,, Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle? "

És ahogy olvasta ezt az igét, a Biblia hátuljából kicsúszott egy slusszkulcs. Annak a sportkocsinak a kulcsa, amit apjától kért. A bilétáján a szalon neve, ahol átveheti, és egy megjegyzés: "FIZETVE".

 

 

 

                              Rosszból jó tőkét kovácsolni 

Valamikor hajdanán, mikor még az utcán köszönt egymásnak ismerős és ismeretlen is egyaránt, élt egy kicsiny kisleány. Szántó-Vető egy házaspár gyermekeként látta meg a napvilágot. Nem voltak játszótársai, mert környezetükben csupa gazdagok ELTEK, akik nem engedték a szegény gyermek közelébe csemetéjüket. A kislány távolról figyelhette csak a többiek életét. Fájdalmai elől egy képzeletvilágba menekült. Kopott ruháján a foltokat ékszernek látta. Kukoricababáját hercegnőnek nevezte. A Napizzó hevét simogató aranyzuhatagként élvezte, és amíg más árnyékba menekült, ő azt mondta: én a Nap leánya vagyok, és azért süt ilyen forrón rám, mert rettentő nagy szeretettel akar átölelni engem Napanyukám. Lassan-lassan megtanulta, hogy mindent a maga javára fordítson, mindenből hasznot kovácsoljon. Ha langyos nyári zápor hullott, szappannal a kezében,

kiszaladt házuk udvarára és kacagva mosakodott, Miközben vidám hangon kiabálta kell édesanyjának: nézd, Anyu! Nekem is van zuhanyozós fürdőszobám. A szomszédok közül sokan bolondnak tartották őt, nem értették, miért tud mindennek örülni. Azt mondták róla: ennek a gyereknek visszájára fordította Isten az eszét.

Teltek az évek. A kislány felnőtté vált. A falu bírója kihirdette, hogy vásárt rendeznek. Mindenki hozza el egy batyuban azt, amiből úgy érzi, olyan sok van neki, hogy másnak is szívesen adna át belőle. Megjelentek a gazdag szomszédok felnőtt gyerekei is. Batyujuk betegségtől, válópertől, könnyektől, és elégedetlenségtől duzzadt. A mi leánykánk csomagjában kacagás, boldogság, elégedettség volt található. Megkérdezték tőle: Téged elkerültek a bajok, hogy nem tudtál hozni belőlük?

Nem. Csupán azokból nem tartok számon mást, mint a betegség után a gyógyulást. A vitákból a békülést. Vagy ha elveszítettem valamit, megőriztem afeletti örömömet, hogy pótolhattam veszteségemet. Az én batyumban is ugyanazok találhatók, Melyek a tietekben,

csak - tudjátok, én mindent a visszájára fordítva használok. Mert a rosszból lehet jót csinálni és érdemes is, ám fordítva nem úgy működne, nem igaz?

 

 

 

                                      Értékes vagy nekem. 

  A foltmanók kicsi, fából készült emberkék voltak. Mindannyian eli fafaragómester keze alól kerültek ki.

A mester műhelye messze fent a hegyen állt, ahonnan szép kilátás nyílt a foltmanók kicsiny falujára. Mindegyik manó másmilyen volt.

Egyiknek nagy volt az orra, egy másiknak a szája. Némelyek magasak voltak, mások pedig alacsonyak. Egyesek kalapot hordtak, míg mások kabátot viseltek.

Azonban két dolog közös volt bennük: ugyanaz a Fafaragó készítette őket és ugyanabban a faluban laktak. A foltmanók egész életükben minden áldott nap matricákat osztogattak egymásnak. Minden manónak volt egy doboza tele arany csillag matricákkal és egy másik doboza tele szürke pontokkal. Naphosszat a falut jártak és mást sem csináltak, mint csillagokat vagy pontokat ragasztgattak egymásra. A csinosak és jóvágásúak, akik szépen csiszoltak és fényesre festettek voltak, mindig csillagot kaptak. De akik érdes fából készültek, vagy már pattogott róluk a festék, azok bizony csak szürke pontra számíthattak. A tehetségesek is csillagot kaptak. Némelyikük könnyedén a feje fölé emelt hatalmas fa rudakat vagy átugrott magas dobozok fölött. Mások bonyolult szavakat használtak vagy gyönyörű dalokat énekelték. Őket mindenki elárasztotta csillaggal. Némely foltmanónak egész testet csillagok borították! Persze mindig nagyon jól érezték magukat, mikor csillagot kaptak. Így aztán újabb és újabb dolgokat találták ki, hogy ismét kiérdemeljék egy csillagot. Mások viszont nem voltak olyan Ügyesek. Nekik mindig csak szürke pont jutott.Pancsinelló van ilyen foltmanó volt. Próbált magasra ugrani, de mindig csak nagyot esett. Erre persze rögtön köréje gyűltek néhányan, hogy ráragasszanak egy-egy szürke pontot. Néha eséskor megkarcolta a testet. Ilyenkor újabb pontokkal halmozták el. Aztán, ha megpróbálta kimagyarázni az esetet, biztos valamit bután fogalmazott meg, amiért persze még több pontot ragasztottak rá. Egy idő után olyan sok szürke pont lett rajta, hogy már az utcára sem mert kimenni. Érezte, hogy valamit megint elügyetlenkedik, Például elfelejt sapkát húzni, vagy belelép egy tócsába, és ezzel még több rossz pontot szerez. Sőt, néha már minden ok nélkül is ráragasztottak egy-egy szürke pontot, pusztán azért,

mert látták, már Úgyis olyan sok van rajta. "Sok szürke pontot érdemel - mondogatták egymásnak .- Ő aztán tényleg nem jó foltmanó!" Egy idő után maga Pancsinelló is elhitte ezt. "Nem vagyok jó foltmanó" - gondolta.

Amikor nagy ritkán kiment az utcára, csak olyan manókkal lófrált, akiken Szintén sok szürke pont volt.

Köztük jobban érezte magát. Egy nap találkozott egy olyan manóval, aki egészen más volt, mint a többi. Nem volt rajta sem csillag sem pont. Egyszerűen foltmanó volt. Lúciának hívták. Nem mintha az emberek nem ragasztottak volna rá matricákat - csak Azok egyszerűen nem maradtak meg rajta! Emiatt Némely manó felnézett rá, és ragasztott rá egy csillagot. De a csillag leesett! Mások lenézték, mert nem volt egy csillaga sem, és raktak rá egy szürke pontot. Ám az is leesett!

"Én is ilyen akarok lenni! - Gondolta Pancsinelló.

-Nem akarom, hogy mások jeleket rakjanak rám! "

Megkérdezte a matrica nélküli famanót, hogyan lehetséges, hogy neki nincs Egyetlen matricája sem. "Ó, nem nagy ügy! - Válaszolta Lúcia. - Egyszerűen csak minden nap meglátogatom elit." Elit? "

"Igen, egy elit fafaragót. Jót ücsörgök a műhelyében."

A "De miért?"

"Majd megtudod! Menj el hozzá, fel a hegyre!"

Ezzel a matrica nélküli manó megfordult és elment.

"Szerinted egyáltalán szóba áll majd velem?" --

Kiáltott utána Pancsinelló. De Lúcia ezt már nem hallotta meg. Így aztán Pancsinelló hazament. Leült az ablak ele és nézte, hogyan rohangálnak ide-oda a Manók csillagokat és szürke pontokat osztogatva egymásnak. "Ez így nincs rendjén" - suttogta, és elhatározta, hogy elmegy Élihez. Felkapaszkodott a hegytetőre vezető keskeny ösvényen, és belépett a nagy műhelybe. Szeme-szája elállt csodálkozástól az óriási bútorok láttán. A hokedli a feje búbjáig ért. Lábujjhegyre kellett állnia, hogy rálásson a munkapadra. A kalapács nyele olyan hosszú volt, mint az ő karja. Pancsinelló nyelt egy nagyot, és elindult kifelé. Ekkor meghallotta a nevét. "Pancsinelló!" - Hallatszott egy mély, erős hang.Pancsinelló megállt. "Pancsinelló! Örülök, hogy látlak! Gyere közelebb, hadd nézlek meg!" Pancsinelló megfordult és ránézett a nagydarabszakállas mesterre. "Te tudod a nevemet?" - Kérdezte a kis manó. "Persze, hogy tudom! Én alkottalak!" Éli lehajolt, felemelte és maga mellé ültette a padra. "Hm" - szólalt meg a mester elgondolkozva, Miközben a szürke pontokat nézte. "Úgy látom gyűjtöttél néhány rosszpontot!" "Nem akartam, Eli! Tényleg nagyon próbáltam jó lenni!" "Gyermekem, előttem nem kell védekezned, én nem foglalkozom azzal, mit gondolnak rólad a foltmanók."

"Tényleg?" Tényleg. És neked sem kellene. Hát kik ők, hogy jó vagy rossz pontokat osztogassanak? Ők is ugyanolyan foltmanók, mint te. Amit ők gondolnak, az semmit sem számít, Pancsinelló.

Csak az számít, amit én gondolok. És szerintem te nagyon értékes manó vagy! "Pancsinelló felnevetett." Én értékes?? Ugyan mitől? Nem tudok gyorsan járni. Nem tudok magasra ugrani. A festék repedezik rajtam. Mit számítok én neked? "Eli Pancsinellóra nézett, rátette a kezét a kis favállakra, majd nagyon lassan így szólt:" Az enyém vagy! Ezért vagy értékes nekem. "Pancsinellóra még soha senki nem nézett így-Különösen nem az, aki alkotta őt. Nem is tudta, mit mondjon.

: "Minden nap vártam, hogy eljössz!" - Folytatta Éli. "Azért jöttem el, mert találkoztam valakivel, hasonlóan nem voltak matricák" - mondta Pancsinelló "Tudom. Mesélt rólad." "Rajta miért nem tapadnak meg a matricák?"

A Fafaragó nagyon kedvesen beszélt: "Azért, mert elhatározta, hogy neki fontosabb, amit én gondolok róla, mint az, amit mások. A matricák csak akkor ragadnak rád, ha hagyod.:"

"Micsoda?"

"A matricák csak akkor ragadnak rád, ha fontosak neked. Minél jobban Bizol az én szeretetemben, annál kevésbé aggódsz a matricák miatt. Érted?"

"Hát, még nem nagyon ..."

Eli elmosolyodott. "Idővel majd megérted. Most még tele vagy szürke pontokkal. Egyelőre elég, ha minden nap eljössz hozzám, hogy emlékeztethesselek rá, mennyire fontos vagy nekem." Éli letette Pancsinellót a Földre. "Ne felejtsd el - mondta, Miközben egy foltmanó elindult az ajtó felé -, hogy nagyon értékes vagy, mert én alkottalak! És én sohasem

Hibázom! Pancsinelló nem állt meg, de magában ezt gondolta:

"Azt hiszem, komolyan mondja!" És Miközben ezt gondolta, már le is gurult róla egy szürke pont.

(Max Lucado: értékes vagy)

 


                                          Hang keresés                  

Nagypapa és nagymama összevesztek valamin, s nagymama annyira dühbe gurult, hogy nem szólt többet nagypapához.

 

Másnap nagypapa már teljesen megfeledkezett a vitáról, de nagymama továbbra sem figyelt rá, és nem is szólt hozzá. Tehetett a nagypapa akármit, nem tudta a párját kihúzni sértődött hallgatásából.

Végül is nagypapa hozzá fogott turkálni a szekrényekben és a fiókokban.

Miután ez így ment egy darabig, nagymama már nem bírta türtőztetni magát:

- Mi az ördögöt keresel?

- kérdezte dühösen.

- Istennek legyen hála, megtaláltam!

- mondta nagypapa hamiskás mosollyal.

- A hangodat!"

(Anthony de Mello)

 

 

 

                                Lóbetegség 

 

 

Egy paraszt vett egy igáslovat. Gyönyörű állat volt! Igaz, jó sokat is fizetett érte. Ám egy hónap múlva a ló megbetegedett, lábra sem tudott állni.

 

A derék ember elkeseredve kihívta az állatorvost, aki azt mondta:

 

- Hát, a lovának egy vírusos megbetegedése van, 3 napig kell ezt a gyógyszert szednie.

A harmadik napon eljövök, és ha nem javul az állapota, akkor le kell lőjük

Az istállóban levő disznó meghallotta ezt a beszélgetést.

Az első nap után minden változatlan volt, a ló állapota nem fordult jobbra.

Odament erre a disznó a lóhoz, és így szólt:

- Gyerünk barátom! Kelj fel, állj lábra!

A második nap sem javult a ló állapota, nem hatott a medicina.

- Gyerünk barátom, kelj fel, mert ha nem, akkor meg fogsz halni! - figyelmeztette a disznó a lovat.

A harmadik napon is beadták a lónak a gyógyszert...de semmi! A ló állapota nem javult.

Az állatorvos megérkezett ránézett a lóra és lemondóan így szólt:

- Sajnos nincs mit tenni, meg kell öljük a lovat, mert megfertőzheti az összes többit is.

Meghallotta ezt a disznó és lélekszakadva rohant a lóhoz:

- Hej, testvér! Megjött az állatorvos, véged van! Kelj fel most vagy soha,

amíg nem késő!! Gyerünk!!

A ló horkantott egyet, feltápászkodott és elkezdett lépegetni, majd szaladni.

- Csoda történt! Ezt meg kell ünnepelnünk! - kiáltott boldogan a paraszt.

- Csináljunk egy bulit, lakomázzunk! Levágjuk a disznót!

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.