Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

állatos sorelválasztók

Micimackó a pszichiátrián

                  Pszichiátriai vélemény Micimackóékról

Micimackó:

Kórosan mézfüggő szenvedélybeteg, aki mindent megtesz, hogy napi adagjához hozzájusson (fara mászik, méhekkel csípeti össze magát, stb.). Ha nem kap mézet, mély depresszióba esik, gondolkodása lelassul, tökéletesen alkalmatlanná válik mindenfajta társadalmi-Közösségi, kooperatív jellegű tevékenységre.

 

Malacka:

Totál Idióta szegény. Szellemi fogyatékos (dadog, képtelen értelmesen fogalmazni, és Bizonyára diszlexiás is), és növésben is erősen visszamaradt példánya fajtájának. Mivel képtelen másokkal megértetni magát, állandó kisebbrendűségi komplexus gyötri, nem is beszélve arról, hogy még a leghétköznapibb dolgoktól is fél. Kórlapján szerepel még akut klausztrofóbia és a biztonságérzet Totális hiánya is.

 

Tigris:

Megalomániás tévképzetes elmebeteg, a veszélyesebb fajtából. , Meg Meg van győződve arról, hogy a Tigrisek a többi élőlény felett állnak, így a Százholdas Pagony önjelölt kiskirályát tisztelhetjük benne. Übermensch-szindrómájához az árja tigris fajhoz való beteges ragaszkodás, túlfűtött rasszizmus társul. Közösségekbe beilleszkedni képtelen, a társadalom magányos számkivetettje ő, aki elszigeteltségét tettetett vidámsággal, és állandó pótcselekvésével, az ugrálással próbálja meg kompenzálni.

 

Füles:

Súlyosan depresszív alkat. Öregkorára belátta, hogy élete egy kudarc, egzisztenciája pedig valahol a béka segge alatt van. Nem tudott összegürcölni egy lakásra valót, Ezért - míg társai jó meleg, fűthető Odvas fákban vészelik át a teleket - meg kell elégednie egy huzatos fatákolmánnyal, ami Tigrisnek köszönhetően minden második nap tönkrezúzódik. Ez a gyökértelen élet, valamint a seggen fityegő műfarok - Milne-vel minden bizonnyal az impotencia szimbóluma -, amivel a többiek állandóan baszogatják, egyszerűen elviselhetetlenné teszi az életet Füles számára. Öngyilkos is lenne, ha depressziója nem totálisan passzív magatartásban ütközne ki, és ha nem félne az újabb kudarcoktól ( "mi van, ha nem sikerül?").

 

Kanga:

Elvált asszony, egyedül neveli gyermekét - kell-e többet mondani? Az állandó házimunka és Rosszcsont kölyke hamar kikészítették Kanga idegeit. Ráadásul - mivel Ausztráliából emigrált bevándorló -, idegennek érzi magát a Százholdas Pagony mérsékelt égövi élővilágában. Ennél pedig már csak kóros férfihiánya a rosszabb: igen régen kamatyolt már, és ezt beteges tisztaságmániáján próbálja levezetni - vár az igazira, aki sosem jön el.

 

Zsebi baba:

Csonka családból származó egyke, ennek köszönhetően Anyuci szeme fénye, és mint ilyen, egészségtelenül elkényeztetett gyerek. Zsebi babának mindig mindent szabad, senkitől nem kap egy jó nagy maflást, akármit is csinál. Ugyanakkor a Pagony lakói - Elsősorban édesanyja - nem fordítanak elég idöt az iskoláztatására, így biztosak lehetünk benne, hogy felnőttkorára Zsebi baba elkallódott tehetség lesz, aki egy idő után majd az alkoholhoz vagy a droghoz fordul, hogy elfeledhesse a világ kegyetlenségét.

 

Nyuszi:

Az agresszív-neurotikus páciens iskolapéldája. Hétköznapi félelmeit felnagyítva él, ennek köszönhetően mindig van valami, amiért aggályoskodik, és mindig van valaki, Hasonló aggályait - heves dührohamokkal és Gyakran tettlegességig fajuló tombolással - levezetheti. Elviselhetetlen természetének köszönhetően világ életében agglegény volt, és egyenes úton van a Bogaras vénemberség felé. A Pagony lakói utalják, de annyira szánalmas, hogy nem merik megmondani neki.

 

Bagoly:

A Százholdas Pagony legöregebb lakója, aki nem tud mit kezdeni a közte és a többiek között húzódó generációs szakadékkal. Hogy elfogadtassa magát, görcsösen igyekszik tudásával lenyűgözni őket, ám ez leggyakrabban tudálékosságba csap át, és még nevetségesebbé válik. Elsősorban a fiatalabbakat, Zsebibabát és Malackát próbálja megnyerni, aminek alapján Joggal feltételezhetünk némi pedofiliára való hajlamot is.

 

Róbert Gida:

Hát, elég beteg kiscsávó lehetett, ha összehozta a fenti elmeotthont ...

 állatos sorelválasztók

 

                     Kutya - macska barátság ...


A kutya és a macska örök barátságot kötöttek.
Megállapodtak, ha bármelyikük bajba kerül, segítenek egymáson.

Egy nap a macska belepottyant a Toba. Minthogy nem tudott úszni, segítségért kiálltott. A kutya meghallotta barátja segélykiáltását, azonnal a tóhoz rohant. A vízbe vetette magát, sa macskát nyakánál fogva megragadva egy része felé kezdett úszni.

- Miau, ne szoríts olyan erősen, nem bírom - panaszkodott a macska.

- Ne kényeskedj! Örülj, hogy megmentettelek! - Parancsolt rá a kutya és még erősebben szorítva a macskát továbbúszott vele.

- Hála Istennek! Parton vagyunk! - Morogta egy kutya.
Letette a macskát, lerázta magáról a vizet, zihálva lélegzett.

A macska Törött nyakkal, mozdulatlanul hevert a fűben.

A kutya darabig pislogva nézte.

- Ez igazán nem az én hibám!
Én minden tőlem telhetőt megtettem a barátomért ...

- Mondta és farkcsóválva odébbállt.

 

 állatos sorelválasztók

                                  A madarak éneke

Élt egyszer egy legény, aki igen sokat járt-kelt az erdőben. Szerette a madarak énekét hallgatni, nézni, ahogy tavasszal virágba borulnak a fák.

 

Egyik nap, Amikor az erdő ösvényeit járta, meglátott egy cinegét az avaron. A Cinke ott feküdt, beteg volt, eltört a szárnya, nem tudott repülni. A legény lehajolt hozzá, megnézte, a kezébe vette. Még soha sem látott madarat ilyen közelről. Tetszett neki a kis fekete feje, sárga tollai.

 

Megszólította:

 

- Ne félj semmitől, kismadár! Látom, eltört a szárnyad. Minden nap Eljövök hozzád, hozok neked élelmet, addig, amíg meggyógyulsz, és így nem kell elpusztulnod.

 

A cinege pedig elkezdte énekelni nyitni egy kéket és mindenfélét, amit a cinegék tudnak. A legény hallgatta, nagyon tetszett neki a madár éneke.

 

Amikor másnap visszatért, hozott neki egy jó kövér hernyót. A cinege bekapta az ízletes falatot, és ismét énekelt.

 

Teltek a napok és a Hetek, meggyógyult az eltörött szárny. A madár ismét egészséges volt, vidáman röpködött.

 

Akkor a legény így szólt hozzá:

 

- Nagyon megtetszettetek nekem ti, cinkék! Szeretném, ha idehívnád a társaidat, és énekelnétek nekem. Én ezután is minden nap kijövök, hallgatni az énekszót.

 

Másnap, Amikor jött egy legény, az erdei tisztáson már három Cinke várta. Ő a zsebébe nyúlt, és elemózsiával kínálta őket:

 

- Tessék, lássatok hozzá! De mi lenne, ha holnap még több madár jönne? Akkor még szebb lenne az ének.

 

Így aztán, ahogy teltek a Hetek, a Tisztás megtelt cinkékkel. Először öten, aztán tízen, húszan, végül már százan voltak. Egy nagy százfős kórus dalolt minden nap egy legény örömére.

 

Igen ám, de egy idő után a cinkék mondogatni kezdték:

 

- Szép dolog az éneklés, de most már elérkezett a fészekrakás ideje, úgyhogy nekünk a magunk életével is törődnünk kell. Nem jó az, ha mindig te táplálsz bennünket, mi pedig csak énekelünk. Nekünk magunknak kell megszerezni az eledelt, és meggyógyítani a FAKAT, Hiszen ott élnek bennük a Férgek, amik elpusztítják őket.

 

A legény megnyugtatta őket:

 

- Ne törődjetek semmivel! Én hozom nektek Továbbra is napról napra az eleséget, sőt, fészkeket készítek nektek, nem kell magatoknak egy fészekrakással bajlódni. Ti csak énekeljetek!

 

Így telt-múlt az idő. A legény odahaza szalmaszálakból meg ágakból megpróbált fészket rakni, ahogy a cinkék szoktak. Az első próbálkozások nem hoztak eredményt valami fényes, de aztán belejött, és egész Formas kis fészkeket gyártott. Kivitte a tisztásra, és némelyik már tetszett a madaraknak. Beköltöztek, és ott énekelték.

 

És ez így ment több éven keresztül. Ám ez az élet a legénynek egyre fárasztóbb lett. Egyre több volt a madár, és otthon már mással sem foglalkozott, csak eledelt keresett egy cinkéknek, meg fészkeket készített. És Amikor kiment közéjük, már nem volt olyan jókedvű, mert fáradt volt, végül már éjszaka is szalmaszálakat fűzött egybe, és hernyókat keresett, hogy el tudja látni a nagy cinkeállományt. A cinkék pedig énekelték, énekelték.

 

Egyik nap aztán, Amikor a legény egy nagy szatyor fészekkel a kezében és hernyókkal a zsebében ballagott az ösvényen, egyszer csak meglátott egy pacsirtát. A Pacsirta csodálatosan trillázott.

 

- Milyen szép hangja van! - A legény elbűvölten állt. - Ehhez képest a cinkék éneke szürke és unalmas, még ha százan fújják, akkor is!

 

Megkérte a pacsirtát:

 

- Te szép szavú madár, énekelj nekem!

 

A pacsirta énekelt, dalolt, majd elvezette a legényt a fészkéhez. És a legény ezután minden nap odajárt, hallgatni a pacsirtát. A cinkék pedig ott ültek egy tisztáson, és vártak őt.

 

- Mi lehet vele? Beteg? - Aggódtak. - Látogassuk meg! De hát nem tudjuk, hol lakik. Mindig ő jött hozzánk. Vagy szétszóródjunk? Térjen vissza mindegyikünk a maga bokrába, odvába? De hát itt vannak a fészkeink, itt kapjuk az ennivalót. Várjunk még egy napot!

 

Vártak egy napot, akkor sem jött a legény. Még egy napot vártak, akkor sem jött. Ekkor már kezdtek komolyan gondolkodni Azon, hogy mindenki visszatérjen a maga régi lakhelyére, mert valami történt a legénnyel, ők pedig élelem nélkül nem sokáig tudnak életben maradni.

 

Így hát a cinkék szerteszálltak, otthagyták a tisztást, és rájöttek arra, hogy az évek Soran elfelejtettek fészket rakni, sőt, eledelt gyűjteni is elfelejtettek, mert mindezt egy legény adta nekik. És most nagyon nehéz volt mindezt újra megtanulniuk. Néhányan el is hullottak Közülük. A többség pedig nagy nehezen, hosszas munka után tanult meg újra visszailleszkedni az erdő rendjébe, és élni a maga életét.

 

Talán azóta van, hogy a cinkék óvatosak az emberrel. Ha meglátják az embert, nem repülnek oda a vállára, nem énekelnek, Hanem megtartják az Kellő távolságot. Hektáros közeledni próbálunk hozzájuk, bizony félénkek és elrebbennek. Hálásak, ha egy madáretetőbe Magot szórunk nekik, és ott eszegetik, de ha oda akarunk menni a közelükbe, mindjárt egy kicsit távolabb húzódnak, megvárják, amíg elmegyünk, és akkor térnek vissza.

(ismeretlen szerző) Folyóiratcikk et al

 

 állatos sorelválasztók

 

                                       Barany Egy

A bárányka alig jött a világra, észrevette, hogy az állatok között ő a leggyengébb. Állandóan torkában dobogott a szíve. Nagyon éreztem, hogy valami vadállat megtámadja. Nem tudta, hogyan fog megmenekülni.

Elmesélte bánatát a Teremtőnek.

Szeretnél kapni valamit, hogy megmenekülj?  kérdezte jóságosan a teremtő.

- Igen, jó lenne - volt a válasz.

- Megfelelne egy pár erős agyar?

 Akkor a friss füvet biztosan nem tudnám leharapni.

- Akkor két hegyes szarv, talán?

- Az sem, mert biztosan rosszra használnám őket.

- Vagy olyan méregfog, mint a kígyóé, hogy mérget Marjal az Ellenfél testébe?

- Szó sem lehet róla. Engem is gyűlölne mindenki.

- Talán akkor két erős pata?

- Az sem kell, mert lónak néznének.

- De mégis, valami csak kellene, hogy megsebezd, aki meg akar támadni?

- Megsebezni, én? Arra nem lennék képes. Inkább maradok olyannak, Amilyen vagyok.

 

 állatos sorelválasztók

 

                           A büszke tölgyfa

Volt egyszer egy Köröskörül erdőben egy Sudár, fiatal tölgyfa. Kék ég felé nyújtózkodott, lombjain át arany napfényt szitálgatott, és erős gyökerével a föld minden erejét magába szívta. Ő volt a legszebb az erdőn. A madarak vágyakozva nézték erős Ágai hajlását, védelmező lombját. Szerettek volna rá fészket rakni, de a tölgyfa dölyfösen rázta magát.

 

- Hess innen, hangos népség! Nem leszek fészektartó! Szép koronám nem ilyenre termett. :: Hess, Hess,?

 

Még a pihenő madárkát sem tűrte meg az ága hegyen, és ha olykor egy-egy TudatLAN kis jövevény mégis próbálkozott rajta a fészekrakással, a büszke tölgy lerázta magáról a félig elkészült madárfészket. Őszidőben a mókusok vidáman felkapaszkodtak a derekára, és szépen kérték:

 

- Olyan éhesek vagyunk! Adj egy kis makkot!

 

A tölgyfa akkorát reccsent mérgében, hogy a mókuskák ijedtükben majdnem lepotyogtak róla. Csak a hízelgő szél tudott befurakodni a lombjai közé. Annak a duruzsolását hallgatta reggeltől estig. Lassan mindenki elkerülte. Már az őz sem mert a kérgéhez törleszkedni. Igazán mondom, egyszer a saját szememmel láttam mellette kibújni egy gombát a földből, de Amint észrevette, hogy hol van, gyorsan kalapot emelt, és elgyalogolt máshova. Képzeljétek! ... már az árnyéka sem kellett senkinek! Egy darabig így is Megvolt a tölgyfa. Hanem idővel az Évgyűrűk vastagítani kezdték a derekát, és - tetszett vagy nem tetszett! - Belebújt a kukac. Hosszú éjszakákon át kegyetlenül rágta. A tölgyfa hasogató fájdalmakra ébredt.

 

Tavasz volt akkoriban. Minden fa boldogan érezte magában az új nedvek keringését, csak a tölgyfa állt rosszkedvűen, magányosan, szárazon. A féreg egyre jobban gyötörte.

 

- Ó, jaj nekem - sóhajtotta -, elpusztulok!

 

Keserves nyögését meghallotta a közelben tanyázó mókusasszonyka. Tüstént abbahagyta fiacskái mosdatását.

 

- Miért nem szóltál, hogy beteg vagy? - Kérdezte sajnálkozva. - Mindjárt idehívom Harkály doktort!

- Nem kell! Nem kell! - Hadonászott a fa. - Biztosan bosszút állna rajtam, és összevagdalna a csőrével, amiért nem engedtem be az odúmba.

- Ugyan, mit képzelsz? - Csóválta a fejét a mókus, és azért is elfutott a harkályért.

 

Harkály doktor tüstént ott termett. Még pici, piros sapkáját sem vette le a fejéről. Nem sokat törődött a tölgyfa nyögésével. Végigkúszott rajta, körbekopogtatta, Azután egy helyen megállt, és erős csőrét mélyen a kérgébe ütötte.

 

- Megvagy, Ferge mihaszna!

 

Ügyesen kiemelte, és - volt nincs! - Már el is tüntette éhes kis begyében. A tölgyfa felsóhajtott:

 

- Jobban vagyok!

 

-Körös-körül ÖZÖK, leskelődtek mókusok, madarak figyelték, hogy mi lesz. Mindenki Őrült, Amikor a doktor bekapta a kukacot. A tölgyfa pedig Csodálkozva kérdezte:

 

- Miért segítettél rajtam? Hiszen énrám mindenki haragszik!

 

Erre a körülállók kacagni kezdtek, és a harangvirágok összekoccantották fejecskéjüket.

 

- Ó, te tölgyfa! ... Senki sem haragszik rád, Hanem te haragudtál az egész világra!

 

Harkály doktor hozzátette:

 

- Beteg voltál, de most már meggyógyulsz. Orvosságot is rendeltem: sok vidámságra, madárdalra van szükséged.

- Meglesz! Meglesz! - Kiáltották az állatok, és mindjárt körültáncolták. A Tölgyfa nagyon sokáig nem tudott szólni, csak állt közöttük, szégyenkezve. Aztán egyszer csak gondolt egyet, és kitárta ág-karjait a madarak felé:

- Gyertek ide, hozzám!

 

Azok nyomban odasereglettek, és örömükben olyan vidáman kezdtek csivitelni, füttyögetni, énekelni, mintha mi sem történt volna.

(Fésűs Éva: Az ezüsthegedű c. mesekönyve)

 

 állatos sorelválasztók

A legfontosabb

 

Történt egyszer, hogy a nagy erdei tisztáson összegyűltek az állatok, és Azon kezdtek tanakodni, hogy mi a legfontosabb az életben.

 

- Szerintem a legfontosabb dolog az életben a barátság. - Mondta az egér, és a lajhárhoz fordult - És szerinted?

 

- A nyugalom! - Mondta az, és ásított egyet.

 

- Á, annál Sokkal fontosabb az ész! - Legyintett a róka.

 

- Szerintem ... - Kezdte volna a kaméleon, de a többiek rögtön letorkollták.

 

- Ugyan, mit tudsz te erről!

 

- Te kis köpönyegforgató! - Tette hozzá a róka.

 

- A legfontosabb dolog az életben a muzikalitás! - Trillázta a Fülemüle.

 

- Hát nem mondom, Lényeges az is, de a legfontosabb mégiscsak a szerelem. - Brekegte egy béka, mert éppen tavasz volt.

 

- Szerintem ... - Kezdte volna megint a kaméleon, de a többiek újra csak lehurrogták.

 

- Majd pont te mondod meg, aki nem tudsz semmi mást, csak a színedet változtatni!

 

- A legfontosabb dolog az életben a szépség! - Folytatta a beszélgetést az őz - És a kecsesség.

 

- Akkor már inkább a Gyorsaság! - Rikkantotta közbe a nyúl.

 

- Ez ostobaság! - Vetette ellen a Pocok - A legfontosabb az, hogy legyen mindig mit enned.

 

- Szer ... - A kaméleon már csak eddig jutott, mert a többiek megint beléfojtották a szót.

 

- Ha még egyszer meg mersz szólalni, még meg is verünk! - Mondta a róka, aki valami okból még külön is haragudott rá - Na hol is tartottunk?

 

- Ott - ismételte meg a Pocok -, hogy a legfontosabb a tele van.

 

- Ez mindig csak zabálna! - Sziszegte a kígyó - Még egy ilyen haspókot!

 

- Miért, akkor szerinted mi a legfontosabb? - Kérdezte sértődötten a Pocok.

 

- A hajlékonyság és a rugalmasság. - Válaszolta a Kígyó.

 

- Márpedig én mégis azt mondom ... - Kezdte volna az őz, de ebben a pillanatban a megzörrent Bozót, és kilépett belőle az oroszlán és a medve.

 

: - Na te mit gondolsz, medve komám? - Kérdezte az oroszlán társától - Mi a legfontosabb?

 

- Nem tudom eldönteni. De talán te meg tudod mondani. - Fordult a medve a sashoz, aki csak most csatlakozott hozzájuk.

 

- Ó, Hogyne. - Válaszolta a sas - Szerintem a barátság.

 

Azzal bekapta az egeret.

 

- Szerintem az ész. - Mondta az oroszlán, és széttépte a rókát.

 

- Szerintem a nyugalom. - Mondta a medve, és megölte a lajhárt.

 

- Szerintem a muzikalitás. - Mondta a sas, és megfojtotta a fülemülét.

 

- Szerintem a szerelem. - Mondta az oroszlán, és eltaposta a békát.

 

- Szerintem a szépség. - Mondta a medve, és agyonsújtotta az őzt.

 

- Szerintem a hajlékonyság. - Mondta a sas, felragadta Miközben egy kígyót, és elrepült vele.

 

- Szerintem a Gyorsaság. - Mondta az oroszlán, és felfalta a nyulat.

 

- Szerintem az, hogy mindig legyen mit enned. - Mondta a medve, és elnyelte a pockot.

 

Csend támadt. Aztán a medve megtörölte a szájat, és azt mondta:

 

- Na, azt hiszem mehetünk.

 

Azzal az oroszlánnal együtt szép komótosan elballagtak a bozótoshoz, majd eltűntek benne.

 

- De most tényleg, medve! - Hallatszott az oroszlán hangja valahonnan Messziről - Szerinted mi a legfontosabb?

 

- Szerintem ... - Motyogta a tisztáson a kaméleon egy barna földrög képében - Túlélni ...

 állatos sorelválasztók

Szigeti Gyöngyi - A fehér nyuszi

 

A Feketenyulak országában, Kormosfalván élt Réparágó a feleségével, Káposztaropogtatóval. Két gyermekük volt már, és Ferdefül Böjtös farok, Amikor újra kis nyuszijuk született, akit Selymesnek neveztek el.

- Nézzétek! Ilyet még nem láttatok! Hófehér a bundája! - Csodálkoztak, Amikor először meglátták a kicsit.

: Hamar híre ment, hogy milyen furcsaság történt. Sokan kíváncsian szaladtak megnézni őt.

- Ó, de aranyos, milyen szép! - Ámuldoztak néhányan.

- Ha ránézünk, még a hideg is kiráz bennünket! - Fintorogtak mások.

A családon belül is megoszlottak a vélemények. Apja, Réparágó büszke volt rá, és Őrült Selymesnek.

- Semmi baj, hogy ilyennek születtél, én akkor is szépnek talállak - mondta, és gyengéden simogatta újszülött gyermekét.

Anyja, Káposztaropogtató szégyellte magát, hogy ilyen kis nyuszija született. Sírt, sírt, egyre csak sírt.

- Rá sem Bírók nézni! - Dünnyögte.

- Add nekünk oda, majd mi felneveljük! - Kérték Hipp-hoppék, akik a Harmadik szomszédban laktak, és sajnos évek óta nem született gyermekük.

Káposztaropogtató észbe kapott, hogy igazságtalanul viselkedett. Abbahagyta a sírást, és ellenszenvét legyőzve felvette Selymest a karjába. Arra gondolt, hogy rossz anyának tartanak a többiek, ha odaadná kicsinyét.

Ferdefül - anyjához Hasonlóan - haragudott testvérére. Böjtös farok pedig úgy, mint apja, első látásra megkedvelte őt.

Selymes nőtt növekedett, és lassan világossá vált számára, hogy az ő élete teljesen más, mint a többieké.

Valójában tetszett neki fehér bundája, de azért haragudott is rá, mert sok gondja volt miatta. Irigyelte társait, hogy ők nyugodtan élhetnek, senki sem csúfolja őket. Amerre járt, Gyakran gúnyolták.

- Itt jön a tejfölös nyúl!

- Nézd, hűtőszekrényben napozott!

- Hahaha! Ez olyan fehér, mint egy kórház!

Az ilyen megjegyzések annyira fajták neki, mintha kést szúrtak volna a szívébe.

- Arra vágyom, hogy én is olyan fekete lehessek, mint bárki más - panaszkodott apjának.

- Ne törődj vele, ki mit mond, nagyon szép nyuszi vagy. Tudod, vannak, akik irigykednek rád, mert különlegesek szeretnének lenni - vigasztalta Réparágó. - Nem az számít, kinek milyen a külseje, Hanem az, hogy van-e szeretet a szívében.

Selymes ilyenkor mindig megnyugodott egy kicsit.

Egyszer aztán eszébe jutott, hogy minden gondja megoldódna, ha titokban befestené a bundáját feketére.

Eljött a húsvét. Az öreg Nyulak kikeverték a tojásfestékeket. Selymes beosont a raktárba, és belemászott a fekete festékes vödörbe. Korom sötét lett a szőre. Oda állt a tükör ele, és alig ismert magára. Boldogság járta át a szívet.

- Végre én is olyan vagyok, mint a többiek! - Mosolygott vidáman.

Kiment az utcára, és kíváncsian várta, mi fog történni. Mindenki ment a maga útján, senki sem tett megjegyzést rá, Ismerősei elmentek mellette. Eleinte nagyon Őrült, hogy nyugodtan sétálhat, ugyanolyan, mint a többi fekete nyúl, de aztán olyan érzés fogta el, mintha valamilyen ismeretlen bőrébe Bújt volna. Megborzongott. Hiszen, ez a megszokott kellemetlenségeknél van Sokkal rosszabb.

 

- Ki vagyok én a legtöbb valójában? - Kérdezte magától. - Most minden olyan más.

Hamarosan rájött, hogy legjobb lesz, ha gyorsan lemossa a festéket. Elszaladt a patakhoz, és sokáig vesződött, míg újra Hófehér lett a bundája. Megkönnyebbülve sóhajtott, Amikor megszabadult a fekete színtől.

- Így a jó! Újra olyan vagyok, mint voltam.

Selymes, soha többé nem vágyott arra, hogy másmilyen legyen, mint amilyennek született.

 állatos sorelválasztók

                    Mese az "igaz" szeretetről

- Mi az, hogy igazi? - Kérdezte egy napon Bársony-nyuszi a

Bőr-lovacskától, Amikor egymás mellett feküdtek a Hintaszék alatt. - Azt

jelenti, hogy van bennem valami, ami zúg és kiáll belőle egy fogantyú?

 

- Az, hogy igazi, az nem azt jelenti, hogy milyennek

csináltak. - Felelte Bőr-lovacska. - Az, hogy igazi vagy,

az csak úgy, váratlanul történik veled. Amikor egy gyerek hosszú-hosszú

ideje szeret téged magadat, akkor attól leszel igaz.

 

- Nem fáj az? - Kérdezte Bársony-nyuszi.

 

- Néha fáj. - Mondta Bőr-lovacska, mert ő mindig megmondta az igazat. --

De ha igazi vagy, akkor nem törődsz vele, hogy fáj.

 

- Hogy történik ez? Hirtelen? Úgy, mint Amikor felhúznak? Vagy apránként?

 

- Nem hirtelen történik. - Mondta Bőr-lovacska - csak történik. Lassan.

Soka tart. Ezért nem szokott megtörténni olyanokkal, akik könnyen

eltörnek, vagy elszakadnak. Mire igazi leszel, addigra rendszerint már

majdnem az egész szőröd elkopott a sok szeretettől és simogatástól, amit

kaptál, és a fél szemed is kiesett már, és minden ízületed lötyög. De ha

igazi vagy, akkor már nem tudsz csúnya lenni, legföljebb

Azok szemében, akik úgyse értenek semmit.

 állatos sorelválasztók

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

sasada

(norbi, 2010.11.24 14:02)

dasfdasfafa

eoldal

(kendy, 2010.04.23 19:07)

Nicholas Evans: Suttogó
Ló elpusztul, a kislányban is meghal valami. A suttogó birodalmában, a végtelen kék ég alatt és a hósipkás hegyek között mindannyiuk élete fordulóponthoz érkezik.- Ha erre gondol, szép könyv!

TITKOS

(A Suttogó, 2010.04.23 15:18)

A szélben száguld, sörényét lobogtatja a szél. Talán ő maga a szél. Sörényét sebesen fújja a szellő, csak vágtat csak vágtat senki nem tudja merre viszi útja talán a szélt követi. Szélvészen száguld egy ismeretlen hely felé. Patáival nagy porfelhőt ver maga után. Majd SZABADON SZÁGULD MINT A SZÉL.